
Dudar Feri
Dudar Feri gyerekkora óta foglalkozik zenéléssel. Első hangszere egy tangóharmonika volt, melyről váltott elektromos orgonára. Innentől egyenes út vezetett odáig hogy egyik kollégájával megalapították a Moment együttest. A formációval nagy népszerűségre tettek szert megyéjükben és a környező régiókban is. Rengeteg bált, lakodalmat és egyéb rendezvényt muzsikáltak együtt. Később elvégezte Payer Öcsi zeneiskoláját, ahol sikeres vizsga után még több zenei tapasztalattal, néhány év alatt együttese felbomlása után, Szólóban folytatta tovább a zenélést amivel szintén nagy sikereket ért el. A sors úgy hozta hogy
összeismerkedett Postás Józsival aki meglátta Feriben zenei tehetségét és magávalragadó előadásmódját. Innentől kezdve indult be a Dudar Feri produkció mely a mulatós zenei berkeken belül, üde színfoltot képvisel. Műsorában éppúgy találkozhatunk klasszikus mulatós és nosztalgiaslágerek feldolgozásaival, mint saját dalaival.